Könyvelőiroda és partnerei közösségi oldal

Lisszaboni beszámoló 1.

Pécs – Budapest: autóval 2,5 óra. Budapest – Ferihegy: ugyanazzal az autóval, ugyanazzal a sofőrrel – 1 óra. Mindösszesen 3 és fél óra. Budapest – Lisszabon: 3 és fél óra. Lisszabon reptér – Lisszabon: 15 perc.
A kronológiáról ennyit, a magyar részt majd’ mindenki ismeri, tehát az írás inkább Lisszabonról szól, ahol egy kis munka okán három napot sikerül eltölteni.

A mai képeket el kezdtem feltölteni a http://www.sakraft.hu/fotok/?album=1&gallery=6 címre, amit – szándékaim szerint a napok előrehaladtával bővítek. Így lesz egy igazi naplószerű valami is az oldalon.

Portugáliáról csak annyit kell tudni, hogy területe és lakosságszáma nagyjából Magyarországéval egyezik, a fővárosa Lisszabon pedik kb. 3,8 millió lakossal bír, a Tejo (ejtsd: Tezso) folyó partján. Ugyancsak EU tagállam, de egyéb adattal nem terhelek senkit, az érdeklődök több honlapon is mély adatokat, elemzéseket találhat az interneten (mi is onnan készültünk a szabadidős programokhoz).

Szóval, Magyarország, Budapest-Ferihegy 2/B. terminál, még az indulás. Az autót a parkolóba hagytuk, ahol 4ezer forintot kérnek érte naponta, ha visszajövet megtaláljuk. Nagy üzlet ! Nagyon-nagy üzlet ! Egy területen, ahol semmi nincs, csak aszfalt, meg térvilágítás és őrbódé, napi négyezret elkérni… hmm. Minimum 500 autó biztosan ott parkol…

Aránylag rutinos utazóként tudjuk, hogy földi halandó állampolgárnak nem való a reptéri büféár (a kaja sem nagyon), ezért egy műanyagboltba (ejtsd: Mc’Donalds) tértünk be előzőleg enni, ami nem olcsó, de legalább friss a sültkrumpli, iható a kávé.
Nem is csalódtunk; egy darab bátorító kisfröccs ára (tudvalévő, hogy a szabványos kisfröccs = 1 dl bor + 1 dl szóda) 750,- Ft. A kávézó díszítése: 24 db piros paprikás doboz (legalábbis úgy nézett ki), majd 2 x 24 üveg fehér és vörös bor dobta meg a hangulatot (színenként azonos típus), meg némi Unicum is adott még dizájnt.
Gyorsan feledhető és megrázkódtató kategória.

Közvetlen a szomszédjában az utolsó pénz kicsaló művek butiknak álcázott akármije; kalocsai mintás asztalterítők, rüssölt csipketerítők között bizsuk, nyomott, szitázott pólók, és döbbenet: egy egész előszobafalnyi műanyag kulcstartó, á: 12,- EUR (!!), valamennyin a magyar jelképek (korona, nemzeti szín, stb.), hogy ne tudjon ám ellenállni a hazautazó (normális magyarról el nem tudom képzelni, hogy ilyet vesz). Nem kevésbé kívánatos a pink színű, legkülönfélébb gridelt betűtípussal díszített, Budapest feliratú póló sem. Nem néztem közelről, de gyaníthatóan az anyag made in csájn..

Azért a fröccsözés meghozta a reptéri ismertséget; tudtuk, hogy késve indul a gép, ezért békésen szemlélődtünk addig, míg a hangosbemondó név szerint nem szólított bennünket a fedélzetre…

Az Airbus-330-ban nem voltak túl sokan, így kényelmesen el tudtam helyezkedni három ülésen (aki személyesen nem ismer: 187 cm és 125 kg, tehát van igény a helyre). A repülés gondmentes volt, a kiszolgáló személyzet kedves, figyelmes, az ellátás jó. Sem a fehér, sem a vörös borért, a repeta ellenére sem kértek egy vasat sem..

Jajj ! A repülés: Olyan érdekesség történt, hogy aki nem utazott még a TAP (Portugál Légitársaság) gépein, csak egyéb európai járatokon, az el sem hiszi. Én is csak bámultam, mint Rozi a moziban. Az étel felszolgálásakor mindenki kapott egy kést, egy villát, meg egy kanalat. Fémből !! Igazi evőeszközöket !! Fémből !!! Becsomagolva, mint ahogyan máshol a műanyagot szokták. És a tálak inkább valami szerényebb porcelánhoz hasonlítottak tapintásra, állagra is, mint valami bazáros műanyagra. A kaja pedig: bőséges, változatos és friss (!!). A sütemény nem a hűtőben száradt ki, a főétel ízletes, majdhogynem házias, nem fagyott, és nem is ehetetlenül forró. A zsemle nem reggeli sütésű morzsálódó. A legnehezebben kibontani pedig a magyar Sajtmester háromszögletű sajtját lehetett. De az is méltóképpen ízletesnek bizonyult, a francia sótlan vajat lenyomta…

És végre Lisszabon. A csomagok aránylag hamar megérkeztek, a reptér kijáratánál meg hosszú, kígyózó sor a taxiállomásnál. Mit gondolnak itt hogyan oldották meg, hogy ne törjön ki a taxisháború sem, meg a parasztgyalázat sem ? A taxik sorban, mintegy félpercenként érkeztek (valamennyi halványsárga, Mercedes típusú, kívül-belül tiszta). A nép egy háromsoros kordonba terelve (mármint aki taxizni kívánt) araszolgatott a taxik felé (kb 100-150 embert mintegy 5 perc várakozás után úgy elszállítottak, hogy csak úgy zuttyant !). A nép türelmes, araszolgat. Aki sorra kerül, azt tapasztalja, hogy taxi fékez, sofőr kipattan, csomagtartót kinyit, csomagot elkér, csomagot behelyez, utas beül, sofőr indít. Eccerű, igaz ? Ja ! És a két sávban érkezők között 1, azaz egy darab rendőr jár-kel. Ő a szolgálat (nem 7 sárgamellényes támasztja a falat, időnként a szabálytalanul parkolókhoz odacsődülve, jól leoktatva őket). Néha elegánsan int a karjával, hogy ki hova. De csak összevont szemöldökkel nézelődik. Egy taxis, nem tudni miért, egy soron következő egyetemista-formátumú lányt nem akart elvinni (talán közelinek találta a címet), egy másik utast akart kihívni a várakozók közül. A rendőr odalépett, intett a lánynak, hogy szálljon be. Intett a taxisnak is, hogy induljon. A taxis valamit magyarázott, a rendőr intett neki, és marconán nézett rá. A taxis pattant az autóba, és indított. Hogy mik vannak.

A taxik. Lenyűgözőek a lisszaboni közlekedési viszonyok. Ugyanaz, mint Budapesten, csak kétszer 4-5-6 sávon, és még mennek is. A taxik és a buszok haladhatnak a buszsávokban, más nem. És úgy is van Mennek, dudálnak, tolonganak, és haladnak. Mi lehet a titkuk ?

Ma mentünk buszon, mert a Kongresszusi központtól 5 megálló a Belém vára, a felfedezők tiszteletére épített emlékmű. A gyönyörű, tiszta, kb. 3 percenként érkező buszok viteldíja 1,30 EUR/fő. Nem napijegy ! Egy menetre szóló jegy. Azonnal visszaszoktunk a taxira, ami Belémből a belvárosi szálláshelyig 7 Euróért szállított bennünket (2 Euró az alapdíj). A reptérről a szállásig 6,20 Euró volt a fuvardíj. Összehasonlítás kedvéért: 1 pohár sör 1,75 Euró.

És a sör: kiváló, zamatos, hideg. Minden pohár sört (akárhányat iszol), minden helyen újabb, tiszta pohárba töltik. Röviditalt, égetett szeszt nem gyártanak (persze vhiskey- és vodka-, meg konyakhegyek vannak a kínálatban), de bort, sört és likőrt igen.

Ma borkostoló lesz (a sört már megismertük) a vacsora mellett.

folyt.köv.

Közösségi oldal - blog - egoizmus ?

Közösségi oldal ? Az oldal a Könyvelőiroda és partnerei közösségi oldal címet viseli. A megfogalmazott célok szerint olyan oldal, mely arra szolgál, hogy ami jellegében a Könyvelőiroda hivatalos honlapján nem fér el, annak itt szenteljünk teret.

A Könyvelőiroda és partnerei közösségi oldal-t alapvetően egyedül szerkesztem, tehát mondhatjuk rá akár azt is, hogy afféle blog. (Sokan találkoztak a blog kifejezéssel, használják is, de nem biztos, hogy tudják a jelentését; a blog az angol be logged = naplózva, naplózott kifejezésből rövidült blog-gá. Internetes naplóírás jelent, azaz valaki, valamiről, vagy valamikről, valakiről, vagy valakikről, naplószerűen elmondja a magáét, és az internet információéhes nyilvánossága elé tárja.)

A közösségi oldal (community site) jelentése, valami hasonló; kötöttségektől, korlátoktól mentesen az oldalt olvasó közösség elé vinni információkat, gondolatokat, mondanivalókat.
Nem tudom, hogy a szakirodalom megkülönböztet-e éles határokat (valószínűleg nem), de az internetre az is az egyik jellemző; az a főszabály, hogy nincsen szabály …
A nincsen szabály – esetünkben – nem az anarchiát jelenti, hanem kifejezést, megjelenést, kapcsolatot, és még lehetne sorolni, mennyi mindent.

Egy nagyon kedves, régi – nevezzük úgy az anonimitás kedvéért, hogy ismerősöm – tegnap este felhívott, és igen éles hangon mondott véleményt egy másik oldalamon megjelent írásom tartalma kapcsán, sérelmezve azt, hogy miért nem gondolom át alaposan az írásaimat, miért nem gondolok arra, hogy az abban foglaltak az olvasók körében – most mindegy, hogy egynek, vagy többnek – nem tetszenek. És ennek kapcsán kifejtette, hogy egoista vagyok.

A bloger egoista (azért tessék kiérezni az elmarasztaló hangsúlyt !) ?

Ha úgy veszem, akkor tulajdonképpen: igen ! (tessék kiérezni az elmarasztaló hangsúly hiányát !)

Mit is csinál a közösségi oldal szerkesztője, írója, azaz a bloger ? Szerintem ugyanazt, mint egy szabadúszó, független újságíró; saját normái szerint – ami, véleménye alapján, az általa képviselt olvasói réteg normájához közel áll – tudósít eseményekről, történésekről, összefüggésekről, erősen megspékelve személyes jellegű megjegyzéseivel, netalán álláspontjával – bár ez utóbbi nem jellemző, inkább az olvasókra hagyja a végkövetkeztetés levonását.

Egy bloger írása gyakran magában hordja a személyes tulajdonságainak jegyeit is, amik tényleg – néha alkalmasak arra, hogy személyéről is (ezzel együtt az oldalon tartósan megjelenülő olvasói táborról is) véleményt alkossanak (persze, hogy nem véletlen ! A blogger az olvasóinak ír, akik azért (is) „dicsőitik”, mert azt írja ki magából, amit ők nem tudnak, nem akarnak, nem mernek, de alapvetően egyetértenek vele.

A blogger tényleg önző; csak mondja, mondja, és mondja a magáét. Leírja azt, ami igazságérzete szerint történt, aminek történnie kellett volna, vagy ami történni fog. Nem korlátozza őt a főnök, nem mondja meg senki, hogy mit kell írnia – egyszerűen kiírja magából a gondolatait, kiteszi a netre, és már máson gondolkodik. Néha vitatkozik a hozzászólásokkal (olvasókkal), ha vannak, de az sem ejti igazán kétségbe, ha látja a forgalomszámlálóját, hogy alig olvassák. Nem feszíti a téma, a mondanivaló. Tájékoztatni, informálni, nevettetni, megsiratni, elgondolkodtatni, tudomásul vetetni – és ki tudja még, mennyi akarata van egy embernek ? -, csak ennyit akar.

Tehát, egoista. Önző. Saját mondanivalóját közli. Ééés ? Lehet nem olvasni, lehet nem megnézni az oldalát, de lehet írásához véleményt mondani, lehet vitázni – mindent, de mindent a nyilvánosság előtt, nem susmusban.

Akkor a blogger egy közösségi egoista ? Hű, ez aztán egy jó kis Grétsy-féle példakifejezés. 

A közösség, a nagy internettér résztvevői eldöntik, hogy elmarasztaló hangsúlyos, vagy anélküli egoista-e a bloger. És mivel az, ezért nagyon nem befolyásolja, hogy írjon-e arról, amiről egyesek (vagy többek ) azt gondolják, hogy ne írjon.