Könyvelőiroda és partnerei közösségi oldal

Lisszaboni beszámoló 3. (vége)

Ettünk, ittunk, aludtunk, dolgoztunk és sétáltunk. A harmadik, egyben befejező részét a sorozatnak már itthonról írom; a repülő nem maradt a levegőben, és nem is a Grippenek szedték le…

Miről nem írtam az előző részekben ? A legfontosabbról nem ! Az emberekről !

Az idő nyilván nem elegendő ahhoz, hogy átfogó rajzolatot nyújtsunk a portugál emberekről, így csak az abszolút szubjektív benyomásokra hagyatkozhatunk:

A legfontosabb az összbenyomás, az összhangzattan: A portugál emberek kedvesek. A nők nem olyan szépek, mint nálunk, ugyanakkor csinosan és tisztán járnak, haladnak a divattal (nekünk, férfiaknak, a leghajmeresztőbb; a 18-25 fokos napokban is csizmában jár a legnagyobb többség - magasban, és alacsonyban, színesben és divatosban, sőt, nem kevesen szőrmésben (!!). Soha nem növünk fel a divat és a józan ész szintjére…:-)).
A férfiak nem délszaki (olaszos) szépségek, nem sápkóros bőrű angol karót nyeltek, hanem tiszta arcú, tiszta tekintetű emberek.

Ami egy budapesti utcaképhez képest szembeötlő, és talán a portugál embereket legjobban jellemzi, lerí róluk; nem elégedetlenek, nem pesszimisták, nem lógó orral lépkednek el egymás mellett. Valami hit, kemény öntudat csillog a szemekben, olyan, amit - a jelek szerint - büszkén és nyíltan vállalnak.

Azt gondolná az ember, hogy déli, mediterrán vidék, ezért hangosak, olajos fénylésű a bőrük, szóval olyan olaszosak, spanyolosak. Nem. teljesen különböznek tőlük. Van egészséges humorérzékük, szeretnek nevetni, a dalaik ugyanakkor szomorúak, visszafogottak.

Ételeik zamatosak, enyhén, túlzásoktól mentesen fűszerezettek, ugyanakkor mégis egyediek. Pl. volt “szerencsém” az írek és a skótok fish and chips büszkeségét megkóstolni - ugyanez a hal itt egészen máshogy szól… ehető, és egyénisége van…

Utcák, terek, középületek, házak, szobrok… Budapest sokkal-sokkal szebb, gazdagabb. csak nem látszik, nem érezni (és ez Pécsre éppen így vonatkozik). Hogy miért ? El kellene menni a felelősöknék, és szemvillanás alatt meg lenne a megoldás: törődnek velük, törődnek a környezetükkel, és nem is nagy pénzről van szó.
Éjjel 1-ig, 2-ig vannak általában nyitva a szórakozóhelyek, az üzletek 7 óra körül zárnak. Mindegyik kirakja az aznapi szeméttermelését, és reggel 7 órakor nyomát sem látni semminek. Még a peremkerületekben sem nagyon. Éjjel kétszemélyes csapatok, kisteherautóval járják a körzetüket, és mindent, ami számukra kijelölt “eltüntetnek”. Nappal kis- és közepes kocsival, 4-5 fős személyzettel (tiszta egyenruhában, férfiak és nők vegyesen) takarítják a várost. Nem kocsival furakszanak napközben a közlekedők, a járókelők közé, hanem a személyzet viszi ki a gyűjtőhelyekről a hulladékot.
Minden bolt, kocsma, üzlet egy-vagy több zárt, kerekes hulladékgyűjtővel elviszi a hulladékot a kijelölt helyre, ahol nem három, kettő, vagy négynapig hozza-viszi a szél, guberálják, stb., stb.

Egyszerű példa, de aki meglátja, azt gondolja - ez okos, ezt le kellene koppintani: azért ott is hulli a levél, és lefelé. A központból a Tejo partjáig vonuló széles sugárút középső része park (olyan hosszú, mint kb. a Kiskörút. Nálunk az a gyakorlat, hogy a parkokban 3-4-5 hetente kiszáll egy 15-0 fős brigád, gereblyével, kapával, kaszával, sarlóval, kalapáccsal. Itt 2-3 3 fős brigád vonul ki, és tudják mit csinálnak ? Kettőnek a hátán benzinmotor pöfög, amiből kijön egy nagyátmérőjű cső, amivel a leveleket fújják (!). Nem szívják a lombot, hanem fújják ! Ki a parkból, az ágyásokból, a növényzet közül, rá az aszfalt járdára, ahol a harmadik társuk egy nagy zsákba tolja az avart. A kb. 9-12 ember (a látottak és kalkuláltak alapján) kb. 2-3 óra alatt megtakarítja a teljes távot…

Az általunk körbejárt belváros (sight seeing villamosjárattal mentünk :-)) tiszta. Bármelyik vendéglátó-, vagy egyéb hely nyilvános WC-jébe bemehetsz, 10-ből 9,5 a nap bármelyik szakában tiszta, gondozott, illatos. Pedig itt rengeteg az egyszemélyes mellékhelyiség, ahol soban állnak, de valahogy mégis…
Nem azért, mert divat a sajátunkat fitymálni, hanem tényleg. Budapest és Pécs útvonalon a leggyomorforgatóbban büdös, oroszlánszagú WC-je a siófoki tesco-kút wc-je. Ilyen, de még csak hasonló hányadékkal sem találkoztunk Lisszabonban, pedig a sőrtől pisiltünk eleget…

Összefoglalva: Portugália,vagyis inkább Lisszabon, nem egy egzotikus hely. Nincs benne semmi különös. A globalizáció ugyanúgy jelen van, mint nálunk (pl. semmi ajándékot nem lehetett venni, mert nálunk is minden van, ugyanannyiért van, ugyanott van, mint nálunk), mégis, valahogy felszabadultabbak az emberek, valahogy jobban akarnak élni, megélni. Ügyelnek a környezetükre, amelyben élnek, de nem elvakultan, a szabályok kedvéért (pl. a szállodákban van nemdohányzó szoba (!), nem is egy, általában egész szint, vagy szintek. Elhiszik, hogy a vendégek felnőttek, és, ha akarnak, rágyújtanak saját szobájukban, raknak oda hamutartót. és a vendég nem gyújt rá, hanem azt a bárban teszi, mert büdösben ő sem akar aludni. Az éttermekben nincs dohányzó-nem dohányzó rész (legalábbis jellemzően), mégis figyelemmel vannak egymásra.

Nem túl gazdagok (átlagban), vannak gondjaik, de örömmel élik az életüket; nem kicsapongva, de nem is nekibúsúlva.

Remélem, visszatérhetünk…

Magyar népmesék sorozat: A só

Fogadjátok szeretettel a sorozat következő részét !

Irány a gyerekek és unokák - ez itt a szép magyar szóról szól…

Lisszaboni beszámoló 2.

Mennyire figyelmetlen tud lenni az emberfia !

Az első részben már írtam, hogy az utazásra – többek között – az internetről is készültünk, nyilván a szabadidős programok lehetőségeit kutatva, azokat előtérbe helyezve.
Itt kell szólnom egy nagyon lelkes csapatról, a Portugália Magyarok Csoportjáról (PMCS). Ők azok, akik hosszabb-rövidebb ideje itt élnek, keresik egymás társaságát (meg tejfölt és csalamádét, meg mindent, ami magyar :)). Nem olyan régen indították honlapjukat, és kérdésemre csak úgy ömlöttek a jobbnál is jobb tippek. Itt is megköszönöm nekik, mint ahogyan azt a fórumukban is megtettem, és ajánlom őket minden Portugáliába utazó figyelmébe !

Tehát, előző beszámolómat ott hagytam abba, hogy jött az este… A szomjúság ugyan nem, de az éhség bizony hajtott bennünket, így itteni idő szerint este kilenckor (otthon tíz óra van) elindultunk szerencsét próbálni. A PMCS-s címeket nem tudtuk használni, mert okos fejjel nem nyomtattuk ki, pedig akartam… 

A szállodából elindulva az volt a fő irányvonal, hogy ne valami agyoncicomázott helyre menjünk, hanem próbáljuk ki az eredeti, tradicionális portugál konyhát, amiről fogalmaink haloványan ugyan voltak, de még nem köszönthettük egymást.

Nem is tudom, miért nem lottózunk ? Kb. 15 perces séta után az ölünkbe hullott a főnyeremény ! Egy egyszerű jobbra, vagy balra kérdés után jobbra fordultunk. A híres portugál csempék még este is vonzzák a fotógépek vakuit, ami most is történt. A fotózás tárgya egy gyönyörű régi épület, az ő maga csempéivel. Nem is tudom miért, megnéztem, hogy az épület előtt álló autó mit is takar ? Egy étterem volt. Nem ám akármilyen ! Az ablakon benézve egy tökéletesen üres éttermet láttam kivilágítva, felterítve, bárpulttal, de egy szem vendég nélkül. Éppen elléptem az ablaktól, mikor a bejárati ajtó nyílott, egy szolidan elegáns pincér lépett ki, és invitált be bennünket. Üsse kánya ! Már nagyon éhesek vagyunk, legfeljebb hamarabb kiszolgálnak bennünket, mi meg majd megmutatjuk, hogyan mulat a magyar.

Először a nevet és címet, mert megérdemli: Restaurante Cisterna, Rue S. Sebastiao de Pedreira 31. Telefon: 21 315 90 67, Fax 21 315 90 68 (Portugália nemzetközi hívószámát ne feledd).

Az előbb említett alkalmazott mutatta, hogy menjünk az emeletre. Így már kezdett gyanússá válni, hogy miért is üres a földszint. És mielőtt felértünk volna… hmmm… a földszinten van egy valódi, kőből kirakott ciszterna, amibe egy kis mesterséges szivattyú permetezi a benne levő vizet. Aztán meg a fordulóban egy gyönyörű reneszánsz kétajtós szekrény, amit csak áhítattal simogatsz meg. Az emeletre érve a hökkenet: három hatalmas teremnyi rész, kettő dugig tele, a harmadik félig. És ott egy olyan komódot és tálalót láttunk, kb 16. századi darabok, hogy nem győztük fotózni.
A külsőségekkel már félig meg voltunk fogva, de a java ezután következett: a szürke pulóveres, szerény beszédű, sürgő-forgó úrban, ki hozzánk érkezett, a személyzetnek segítő tulajt tisztelhettük, aki nem volt rest tányért tenni, szennyest leszedni, bort kínálni, szóval vendéglátó volt a talpán.

És még ezt is tudták felülmúlni ! Az ételek ! Nyamm-nyamm és nyimm-nyamm ! Degeszek-degeszére ettük magunkat, ínyt simogató, gyomrot kényeztető előétellel és főétellel, meg desszerttel, meg veres borral. Mindegyik, a maga nemében, külön-külön Nobel díjas (alapkérésünk a hagyományos, eredeti portugál étel volt, semmi műanyag !) éteknek bizonyult. És a végösszeg 25-28 Euró körül alakult, kocsistól-lovastól. És az a felszolgálás… Igazi, szívből jövő érdeklődés, hogy ízlik-e ? A telt ház ellenére nem kellett semmire várni, ha kiürült a poharad, a jó ég tudja honnan, előkerült valaki és udvariasan töltött az egyébként az asztal mellé tárolt borokból. Van még mit tanulni….

Sajnos, a Ciszterna nagyon magasra tette a mércét, minden hely, ahol megfordultunk a belváros közelében nagyon jó volt, de a Ciszterna legyőzhetetlen…

folyt.köv.