Könyvelőiroda és partnerei közösségi oldal

Nem ággódsz ! Majd ha ákársz, lesz EKF !

Minden hónap első szerdáján van az Ambassador Club Pécs szokásos havi összejövetele (a klub egy civil szerveződés, melynek jelmondata a barátság, tolerancia, politikamentesség).

A beszélgetés - jó civil pécsi szokás szerint - egy idő után az EKF 2010 programra terelődött. Volt hideg, volt meleg, és közte volt egy hozzászólás, egy vélemény, mely azóta sem hagy nyugodni:

” Pécs az Európa Kultúrális Főváros 2010 címet nem azért kapta meg, mert 2010-ben fölvirágozva, felcicomázva, tengernyi kulturális programmal kell megmutatni, hogy Pécs a kultúra fővárosa. Nem ! Ez óriási tévedés !

Pécs kivívta - évszázadok, évezredek alatt azt a megtiszteltetést, hogy szellemiségével, kultúrájával, felkészültségével viselje ezt a megtisztelő rangot.

Nem az egy-két-három év alatt kell neki a kultúra központjává lenni ! Már az !”

2010 olyan mint egy menyegző; kicicomázzuk, feldíszítjük, ékkövekkel díszítjük, majd ünnepelünk. Az esküvőt már kihirdettük, mert már előre kiderült, hogy az ifjú pár szép, összeillő, mosolygós, egymásnakvaló, csak meg kell várni a kihirdetést, és a ceremóniát !

Nem kell előre összeveszni, hogy kié lesz a menyasszonyi csokor, ki ad drágább ajándékot (vagy nem ad) az ifjaknak, kié lesz a nagyobb szelet torta, ki táncol előszőr a menyasszonnyal ! Örülni kell, hogy ez a pár, a mi városunk bizonyult a legszebbnek, a legmutatósabbnak, a legjobbnak. És várjuk meg békében, míg eljön a nagy ünnep !

Jut eszembe; Pécs város kultúrájának valahogy része lett az a doktor, aki nem tüke, de itt él közöttünk, szinte mindenki ismeri, mert mióta itt van valahonnan messzi afrikából, mindig csak mosolyog.

Orvos ő, anaszteziólógus (altatóorvos), egykor dús göndör hajában már a fehér és ezüst szálak az uralkodók. Rengeteg műtétnél állt a betegek fejénél, sok mindent látott.

Az altatás nem veszélytelen dolog - ki volt már műtéten, már át is élhette - és ilyenkor az altatóorvos kezében (is) van sorsunk. A történetek a mi pécsi doktorunkról, a mosolygás mellett, mindig megemlítik, hogy az ő betegei mindig felébrednek

Nos, egy alkalommal, egy igen komplikált, nehéz beavatkozás után a beteg ébredezik az intenzíven, monitorok pittyegnek, gépek szörcsögnek, orvosok kimosakodnak. A betegnél a monitor jelzője felvisít, nővér kétségbeesetten rohan, és mondja a mi dokinknak: Jaj, doktor úr ! A beteg nem akar lélegezni. A Mi kedves afro-pécsi doktorunk- úgy, ahogy az utcán látjuk, mosolyogva, megértően, ránéz a betegre, a monitorra, majd a nővérre, aztán egy mozdulattal kinyomja a készüléket (ő tudta, miért).

- Závár ? Kapcsoóld kí - mondta a nővérnek

- Nem ággódsz, ha ákársz, majd vesz levegót - folytatta. (Mondani sem kell, a monitor túl nagy érzékenységre volt állítva, a doktor ezt jól látta, és azt is, hogy a páciens már maga veszi a levegőt, nincs szüksége tovább a gépre.)

Nem ággódsz ! Majd, ha ákár, lesz EKF ! - mondom én.

Csak hagyjuk magától lélegezni, csak hagyjuk élni ! Nemsokára mennyegző… !!