Az esküvő egy olyan társasági összejövetel, ahol sok családtag, barát és ismeretlen ismerős gyűlik össze, hogy osztozzanak két fiatal abbéli örömén, mely szerint ők életük további útját egymáshoz kötik.

Majd amikor a kisebb tömeg együtt van, akkor számos ismerős családhoz tartozó arcot fedezel fel, akikről később kiderül, hogy sem nem családtagok, sem nem ismerősök, de ez nem akadályoz meg abban, hogy együtt örüljetek a fiatalok boldogságának.

Ezúton is tudatjuk mindenkivel, hogy 2011. május 07-től Ángyánné dr. Farkas Rita és Ángyán Balázs hivatalosan házastársak!

Időközben néhány további képet Hajni és Endre a Picassa oldalaira feltöltött. Köszönjük szépen nekik is.

És még egy kis szöveges beszámoló sem ártana…

„Sok boldogságot!” - ez a mondat hangzott el a legtöbbször, és jó volt látni az arcokon, hogy ne formalitásból mondják a fiataloknak, hanem átszellemülten, más és más hangsúllyal, hangszínnel, átéléssel - mindenki egyénisége szerint.

És az én csodálatos lányomnak, Ritának és - immáron már - fiamnak, Balázsnak szólt az ezerszínű mondat.

Egy esküvőnek két arca van; egyik, amit nem látnak a vendégek, az előkészületek, a szervezés, míg a másik, a mosoly, jókedv és vidámság, maga a lakodalom.

Rita és Balázs - a szó jó értelmében - kellően fafejűek ahhoz, hogy úgy gondolták: legyen az egész olyan ünnep számukra, amilyent ők képzeltek el maguknak, amellyel egész életükben együtt élhetnek.

Nagyon fárasztó, hosszú és nem kevés kiadással járó házasságkötési ceremóniát találtak ki. Nem kell itt extra dolgokra gondolni, és valóban nincs szükség a kerék ismételt feltalálására. Egészséges egyensúlyt kell megteremteni a mit szeretnénk?- mik a lehetőségeink? - mi van kínálatban? együttesek között.

Elsődleges szempont, hogy igazán szép, kellemes, emlékezetes ünnep legyen. A fiatalok nem tévesztették szem elől azt sem, hogy minden vendég az ő barátjuk, rokonuk, közeli ismerősük, és ezért kötelesek gondoskodni arról, hogy ők is jól érezzék magukat, hogy őket is bevonják az ünneplésbe, hogy ők is érezzék: fontos és elengedhetetlen részesei az egész folyamatnak.

Úgy érezzük, hogy sikerrel járt a törekvésük. Maradéktalanul meg tudták valósítani magukat, a vendégek - a 94 meghívottból 6-an nem jöttek el betegség és egyéb halaszthatatlan okból kifolyólag - együtt örömködtek a fiatalokkal, az ifjú pár tartos egyensúlyt teremtett a résztvevők között; öreg és fiatal, gyerek és felnőtt egyaránt jól érezhette magát.

Természetesen, sokat segítettek az örömszülők is, az anyagiakon túl a szervezésben, a gyerekfelügyeletben, a vendégekkel történő beszélgetéseken keresztül a hajnali pakolásig sok mindenben.

Szavak nincsenek amelyekkel leírhatóak a szülők, testvérek érzései, ilyenkor kavargó érzelmei, gondolatai. Bármennyit törtem a fejemet azon, hogy miként szemléltessem ezeket az Olvasókkal, a végeredmény mindig az lett, hogy egyik gondolat szőtte a másikat. A nemrégen született gyermeknek éppen, hogy kihullott az első tejfoga, nemrégen cipelte őt a nagy iskolatáska az első osztályba. Itt van a közelben az érettségi vizsga izgalma, az első randevú első csókjának pírja, az egyetemi bulik, az avatás ünnepélyessége. Még csak most kezdett dolgozni, most akarja megmutatni tehetségét, szorgalmát, munkabírását, konfliktuskezelő képességét. És a csodálatos emberpalántácska, Tomibogyó is csak 10 hónapos.

Ugye-ugye, még címszavakban is milyen hosszú? És mindegyiken el lehet merengeni órákon keresztül, és lehetne mondani, leírni - de nincs is akkora az internet sem, mint amennyi boldogság, büszkeség tölt el bennünket gyermekünkre tekintve.

Tudják, mi az egészben a legszebb, a legfelemelőbb, a legcsodálatosabb? Egy rövidke szó (lám, mégis le lehet írni…), ami akkor hangzik el, mikor a boldogító igen kimondását követően gyermeked száját, a felnőtt gyermeked száját elhagyja a menyasszonyi fátyol árnyékában - ha az örömapa vagy, akkor el is rejti a nagyközönség szeme elöl a kibuggyanó pár könnycseppedet -, őszintén és szívéből szólóan: „Szeretlek!”

Mit tudsz erre mondani? Annyit, ami tényleg nem férne el a világmindenségben sem. És mégis ki tudod mondani, kiszakad a szívedből: „Jó utat, Gyermekem! Én is nagyon szeretlek, szívemből…”