2-3 éves lehettem, amikor kaptam egy kutyát. Szüleim mesélték - hisz’ én erre nem emlékezhetem -, hogy a Rexnek nevezett német juhász kutyával miket műveltem. Lovagoltam rajta, vagy éppen a torkán nyúltam le tudattalan, gyermeki szórakozásból, ő meg sem rebbent, valamiért úgy gondolta, neki így kell szolgálnia engem, a gyermeket.

54 évet vártam arra, hogy legyen egy olyan kutyám, amire gyermekkorom emléke okán várnom kellett; egy évvel ezelőtt eljött Borbála, Bori - egy eleven, kíváncsi, játékos, tanulékony, akkor még kiskutya.

Tegnap Borbála eltávozott.

Nem tudom, hogyan, miképpen, milyen körülmények között. Nagyon úgy tűnik, hogy másik kutyánkkal játszva, annak foga beakadt a nyakörvébe, és nem tudta elengedni - pontosabban, kiszabadítani magát - a nyakörvből, és ez egy halálos játéknak bizonyult.

Mennyi-mennyi sok gondolat jár a fejemben Boriról: megérkezett, mint maroknyi pamacs, egy szőrgombolyag. Aztán pimasz kölyök létére, nem átallotta az etetőedényt elhúzni a kezével (bocsi: állattanilag a mellső lábával), elhúzni az öregebb kutya elől, aki csak nézett, mint Marcsa a búcsúban. Innen számítva vette át Bori a hatalmat az udvarban, Mit az udvarban? Az egész házban.

Ha beengedtük a lakásba, akkor kíváncsian végigszagolt mindent, nem lehetett úgy mosás, hogy ő ne lett volna ott a ruhanemű bepakolásánál, és nem beszélve arról, hogy a teregetés kifejezetten a mániája volt: neki ott kellett lenni, minden körülmények közepette.

Ahogy írom ezeket a sorokat, elmosolyodom. Aztán sírok; február 10-én múlt egy éves. Csupa szeretet, kajlaság, alázatosság csorgó szeretet.

Nem tudjuk, hogy mi történt, de tegnap éjjel 11 óra körül azt vettem észre, hogy nem trappol hozzám a hívó szóra, pedig nem volt olyan helyzet, hogy nem jött volna a hívásra; elhunyt a barátom, az 55 évnyi álmom, az elevenség, a tűz, az élet, a vidámság, a szeretet: Bori kutyám nincs többé a földi létben.

Igen! Megsirattam. És sírok most is; lelkem egy nagyon fontos részét veszítettem el. Nem tudom könnyek nélkül leírni, hogy ő már nincs többé.

Ő volt az álmom, a vágyam, az akaratom, a társam, a szeretni való rosszaság, az örök kíváncsi, a zoknilopó, a kis falánk, a kert-felásó, a füvesítés-kitaposó, a kertbe ugró - a szeretni való, bundazsák, a virágot leharapó örök szerelem.

Akárhogy csűröm-csavarom, nem tudom megfogalmazni, hogy Bori távozása nekem mit jelent…