2008. szeptember 26. péntek
Nem tudom, hogy én lettem érzékenyebb a témára, vagy tényleg többen mondják el nekem saját példájukat az előző írásom kapcsán, de szerte az országból sokan megtiszteltek azzal, hogy életük egy-egy mozzanatát elmesélték.
Sajnos, az ilyen történetek elmondása-meghallgatása a két félnek jelent csak megtisztulást, megerősödést önnön tisztességükben, mert ezeket az elbeszéléseket nem lehet nyíltan, tényként közzétenni, hisz’ sem erőm, sem felkészültségem nincs védekezni a várható, maffiaszerű megtorlásra, bíróság előtti rágalmazási perekre.
Minden, amit tehetek az egyszerű eszközeimmel, hogy mint egy tanmesét, megosztom az oldal látogatóival, jó alaposan felforgatva a szereplőket, helyszíneket, bízva abban, hogy az emberek túlnyomó többsége tisztességes, és le tudja szűrni a tanulságokat,meglátja a lényeget!
Egy távoli dzsungel-népköztársaságból lett antidemokratikus köztársaság főfejeseinek elege lett abból, hogy az alattvalók (pardon: az állampolgáraik) már nagyon unták, hogy a beadványaikat mindig 3 példányban kellett kőbe vésve beadni, és úgy gondolták, hogy itt az ideje a digitális fakockába történő beégetésre átállni.
Nosza, ki is adták rögtön az ismert és elismert, az alattvalók által nagyra tartott ifjú varázslósereg egyik-másik képviselőjének, hogy szerte a vadonban fellelhető törzsek összekötésére készítsék el a színes, villodzó, oda-visszabeszélő, nagysebességű digitális fakocka-égető berendezéseket, hadd élvezkedjen a nép, legalább addig sem dünnyögnek.
Biztosítottak is hozzá néhány törvényes fizetőeszközt, ami a legutóbbi törzs-vezetői party pókerpartijából maradt.
Hejjj, de örültek az ifjú varázslók; azt csinálhatják, amihez értenek, úgy, ahogyan azt akarják, egységesen, beleadva apait-anyait. Most aztán megmutathatják, Még a legkisebb is tudta közülük, hogy a fakockába minimum 3D-s verzióban megjelenő Dart Weder fogja lézerkardjával, 3 nyelven bevésni a kókusz-szedési engedélykérelmet, és le sem kell jönni ahhoz a fáról, hogy ez a Nagy Tekintéyű Atyák színe elé is kerüljön.
Éj és nappal, nappal és éj, úgy sodorták a feladatot az ifjú varázslók. Minden éjjel, hajnalig villódzott az LCD-s tábortűzük a sátrukban - csak egyvalamivel nem számoltak: az Antidemokratikus Atyák újabb pókerpartyjával.
Az egyik Főatya eléggé legatyásodott, még a hathengeres rinocérosz-terepjárója is ráment. Új források kellettek volna, de minden más Atya már rajta tartotta atyai kezét valamin.
De nem hiába lett ő Isten és a szavazókőr-haverok segedelmével a Valaki: azonmód kitalálta, hogy nem elég drága az ifjú varázslósereg alkotása. Felkért egy másik kuruzslókört, hogy ugyanazt (de a dolog jellegéből adódóan nem baj, ha rosszabbat) készítsék el, de sokkal drágábban.
Vegyék meg az ifjú varázslóktól azt, amivel eddig elkészültek, tegyék rá a saját hasznukat, a különbséget pedig fizessék a Szavannai Becsület- és letétkezelő Bank megadott titkos számlájára.
A digitális fakockákhoz mindenkinek adtak egy alumínium kést, kiadták, hogy a kocka csak keményfából készülhet, és a kérelmet 5 példányban kell 5 felé előterjeszteni, de a kockát csak gurítani szabad.
A következő partyra 10 hengeres elefánt-terpjárón dübörgött be a Főatya. De jószívű volt, mert minden vesztesnek elmondta hálából, hogy miként tömhető be a pókerveszteség ütötte átmeneti zseblyuk.
Alig kért érte százalékot a becsület-süllyesztő kasszába…
Megjelölt szavak: korrupció, osztozkodás, pályázat, tisztesség
Kategória: A magyar gazdaságról, Sírjak, vagy nevessek ? | Nincs hozzászólás »
2008. szeptember 22. hétfő
Tudom, hogy a címben írott két szó anakronisztikus, de a közelmúltban - egyik barátomtól - hallott történet mégis kikényszerítette belőlem az egymás mellé írásukat.
Azt is tudom, hogy nem tipikus jelenség, hogy nem fér meg a két fogalom egymással, hanem vilgájelenség. De tudjuk jól, ha a szomszéd beleugrik a kútba, nekünk még nem kell megdögleszteni a szomszéd tehenét…:)
A történet helyszínét, szereplőit, meg miegymását megváltoztatom, ha ennek ellenére valakik, valahol magukra ismernek, akkor arról nem tehetek.
Egyszer volt, hol nem volt, egy magyarországi városkában volt, hogy a helyi erők helyi erejű cége úgy gondolta, hogy atommeghajtású lábszag-analizátorra lenne szükségük.
Az ősrégi magyar szokásokkal ellentétben, a még nagyobb erejű cégvezető hamar belátta, hogy neki lila fingja sincs ehhez a berendezéshez, nem ért hozzá, de van neki egy régi beosztottja, aki ilyen berendezések forgalmazásában nagy tekintélyt szerzett; felkérte hát, hogy ugyan, állítaná-e össze a specifikációt, amit majd a kiíráshoz jól közzétesznek.
Barátom, jótét lélek, azzal az ígérettel, hogy ezért fizetni nem tudnak, de indulhat ő is a pályázaton, és egyenlőség esetén majd plusz pontként betudják neki, el is készítette a listát, meg, hogy mit miért.
Nos, a pályázaton nem nyert, mert kizárták. Ugyan ő adta a legjobb ajánlatot, és a legrövidebb szállítási határidőt, de kizárták. Kizárták, mert a leghosszabb szállítási határidőnek ő „15-től 30 napig” szöveggel jelölte meg, és ez a kiíró szerint szabálytalan. Vagy 15, vagy 30, vagy kettő között egy szám lehet csak, és punktum! Kizárták. A nyertes kétszer olyan drága ajánlatot adott, szállítási határidőnek konkrét számot jelölt meg: 90 nap.
Mielőtt bárki felteszi a bárgyú kérdést, már mondom is a választ: igen, a budapesti kölnifelhő-magyarázó tröszt lett a pályázat nyertese. Miért? Mert hadd kapjon esélyt, hisz’ sem áruja, sem tapasztalata, és neki is el kell egyszer kezdeni, mindjárt 70milliós üzlettel, különben is; a főfejesek azt mondták, hogy neki kell nyernie. Nyert.
Eddig volt a hagyományos pályázati út, gondolom, senki nem lepődött meg ezen a csattanón? De jött a tündérmese…
Kölnifelhő-Magyarázó Tröszt nagyon nagyképernyős megbízottja felhívja Barátomat; Te, kis izéke. Mi nyertünk, Te vagy az importőr megbízottja, van is árud nagyrészt. Mi megvesszük Tőled fél-pályázati pénzért ami kell, oszt Te is jól jársz. Akarsz eladni?
- Nem! - mondta Barátom a határozott, helyes választ.
- Csibészségben nem veszek részt, én nem szállítok azért, hogy Önök kilopják a fél ország szemét. Szerezze be, ha megígérte! Viszonthallásra!
Nosza, tröszti emberkénk ilyen karakánsággal még nem találkozott, hisz’ ahhoz volt szokva, hogy legfőbb munkája a vízfej főfej-seggét kell nyalogatni.
Gondolt egy nagyot, és elment a kizárólagos főexportőrhöz, egyenesen Bantuországba. Ott is elrázta a rongyot, de a Bantu nagyfőnök csak nézett:
- Ember! Magának lenni ott mienk nekünk importőr. 10 éve dolgozni neki vele, nem lenni panasz semmi. Miért nem fordulni neki hozzá?
- Mert mi megnyertük a pályázatot nagy pénzért, ő nem akar osztozni kis pénzért.
- Nézni büdös kedves kölniember. Exportőr lenni igaz. Exportőr lenni becsületes. Mi lenni akarni tovább vele dolgoz, mi nem adni nagy büdös panama. Ha akar venni, lenni bantu belföldi kereskedő, menni venni tőle.
Seggnyaló nagyekrán szeme méginkább elkerekedett ekkora tisztesség hallatán. Illetve, fogalma sem volt, hogy a tisztességről hallott pár keresetlen szót…
De, nem azért csordogált ereiben a mocskosság, hogy feladja; elment a bantu kereskedőhöz is (futotta a napidíjból, a korábban lopkovicsolt fejpénzből.
Elmondta ott is, hogy mit akar. Bantu nagykereskedő nem értette, hogy az importőr és a kizárólagos exportőr helyett miért nála landolt a magyar seggfej? Kifaggatta hát, hogy miért is?
Mikor meghallotta, hogy hol, hogyan történt az alapeset, felhívta a magyar importőrt, hogy mi van nálatok, mit csináljak? (az ősi bantu-magyar atommeghajtású lábszag-analizáló napokon gyakran találkoztak, tisztelték egymást onnantól, tehát, már vagy 10 éve).
- Adjál neki ajánlatot, ne sajnáld a tolladat - mondta Barátom, miután elmesélte a történetet, A bantu kereskedő meg adott. Jó vastagon fogott a plajbász.
Szívta a fogát a trösztös, de mit volt mit tenni, bele kellett mennie, mert máshol bizony sehol nem kapott volna.
Tanulság van? Nincs, vagy annyi, amennyit ki-ki saját magának leszűr belőle.
Slusszpoén viszont van (lásd még: Isten nem ver bottal!):
Amíg zajlott a herce-hurca, nagy erős főnököt menesztették a barátaik, és másik barátot tettek helyére. Aki okosabb volt, mert rájött, hogy a barátai barátai a barátaikat is lenyúlják. Meg szegény is volt a cég, spórolni is kellett; egy húzással törölte a pályázatra szánt összeget.
Seggnyalóknak van atommeghajtású lábszag-analizátora, ami nem kell a nagy erős cégnek.
Még ma is pereskednek, ha meg nem haltak azóta.
És a Barátomra büszke vagyok, hogy megmutatta - a pályázat és az üzleti tisztesség - bizony-bizony - mégiscsak megférnek egymás mellett, ha az ember eleve tisztességes!
Megjelölt szavak: pályázat, tisztesség, versenytárgyalás
Kategória: Hírek innen-onnan, Sírjak, vagy nevessek ? | 3 hozzászólás »
2008. augusztus 6. szerda
Tisztelt Nagyarcúak, Kedves Magyar Barátaink!
(Kínai Kálmán régi piacos barátai kértek meg minket, hogy juttassuk el a következő üzenetet a magyar nagyközönséghez.)
Valljátok be, utáltok minket. Mi is utálunk titeket, de ezúttal beszéljünk csak rólatok.
Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyűiparotokat. Röhögtök, hogy minden termékünk gagyi. Rinyáltok, hogy büféink elárasztották városaitokat. Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú szószunkkal. Szorongtok, mert már mindenütt csak kínai árut kapni - nemcsak a piacokon és boltjainkban, hanem plázáitokban, márkaboltjaitokban, műszaki áruházaitokban is. Mindenhol. Anyáztok, hogy csempészáruval töltjük meg az országotokat. Hogy mindent hamisítunk. Hogy ellopjuk szellemi termékeiteket. Hogy nem tanuljuk meg tisztességesen a nyelveteket.
Nem mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban tisztázzuk: nem mi kezdtük. Hanem ti. Ti, nyugatiak.
(A nyugatiakhoz titeket, magyarokat is hozzászámolunk; legalábbis amikor Nyugaton jártok, mindig azt hangsúlyozzátok, hogy mennyire nyugatiak vagytok. Persze amikor felénk kolbászoltok, megpróbáltok állítólagos ázsiai eredetetekkel kicsikarni némi szimpátiát, de nem gondolhatjátok komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik ősötök kétezer éve talán épp a mi határvidékünket fosztogatta, olcsóbban fogjuk adni nektek a zoknit és a processzort. Szóval maradjunk abban, hogy ti is a Nyugat része vagytok.)
Mi évezredekig remekül megvoltunk nélkületek, eszünkbe sem jutott, hogy áruinkat rátok tukmáljuk, s az még kevésbé, hogy bármit is vegyünk tőletek. Ti jöttetek hozzánk, hogy vehessetek egy kis selymet, porcelánt, teát, csupa olyan dolgot, aminek gyártásához bénák voltatok. Ha már ott voltatok, kaptatok a termékeinkből valamennyit, bár az üzleten nem mi gazdagodtunk meg, hanem a ti kereskedőtársaságaitok.
Aztán feltaláltátok a „szabad kereskedelem” nevű dolgot, ami tőlünk teljesen idegen volt. S mivel mi nem akartunk alkalmazkodni, jöttek a hadihajóitok, szétlőtték a kikötővárosainkat, megbénították a belső hajóforgalmunkat, s ha ellenálltunk, lemészároltatok minket. Mindezt azért, hogy szabadon hozzájuthassatok kincseinkhez, s hogy eladhassatok nekünk mindenféle szir-szart, amire semmi szükségünk nem volt - olcsó angol szövetet, ópiumot (amit egyébként Indiában termeltettetek rabszolgamunkával) és vasutakat. Tízmilliószámra mentek tönkre a kézműveseink, csatornai hajósaink és rakodómunkásaink, elitünk pedig kábítószeretek rabja lett. Aztán a sanghaji parkba kitettétek a táblát: „Kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés”.
Ami titeket, magyarokat illet, mondhatjátok, hogy a fentiekből lényegében kimaradtatok. De ez nem azért volt, mert jó fejek voltatok, hanem azért, mert gyengék. Amikor aztán egyetlen egyszer alkalmatok adódott belénk rúgni, meg is tettétek: a bokszerfelkelés idején nyalka magyar huszáraitok is ott masíroztak a nagyhatalmak büntető expedíciójának tagjai között, s jutalmul Tiencsinben egy egész városnegyedet kaptatok „koncessziós területként”, ahol aztán alig építettetek bármi maradandót. S akciótokra annyira büszkék vagytok, hogy Hadtörténeti Múzeumotok bejáratát ma is az ekkor tőlünk zsákmányolt kínai ágyúk szegélyezik.
Amikor aztán a Nyugathoz, hozzátok képest mintegy száz év késéssel nekiláttunk, hogy ősi birodalmunkat modern nemzetállammá alakítsuk át, az egész Nyugat kínai nacionalizmusról, nagy-han sovinizmusról, erőszakos asszimilációról sikoltozott. Nyaldossátok a tibetiek sebeit, de azért hadd tegyük fel a kérdést: Hol van a független Baszkföld? Hol ülésezik a szuverén breton parlament? Hány skót kérte, hogy Nagy-Britanniához tartozhassék? S ki hívott be titeket Irakba, Afganisztánba?
***
Na de térjünk vissza a gazdasági agresszióra, amire ti tanítottatok minket, s amivel mostanában vádolni szoktatok.
Hát igen, az utóbbi időkben fordult a kocka, s most mi árasztunk el titeket az áruinkkal. De talán nem elhanyagolható különbség köztünk, hogy mi - saját határainkon kívül - nem alkalmazunk erőszakot. Még a görény mongoloknak sem sózunk oda, pedig azok igazán megérdemelnék. Senki nem kényszerít rá a világon senkit, hogy kínai alsógatyában járjon, kínai csap alatt mosson kezet, kínai polcra pakolja a könyveit, kínai laptoppal blogoljon. Mindezt ti választjátok nap mint nap. Persze lassan már nincs is más választásotok, de erről is csak ti tehettek, hiszen nem volt igényetek a drágább, máshol gyártott cuccokra.
Az meg aztán pláne nem a mi hibánk, hogy olcsók vagyunk. Asszonyaitokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy pár dollárért napi 12-14 órát görnyedjenek a varrógép előtt. Csakhogy ők erre nem hajlandók, a mi asszonyaink igen. Ti is kalapálhatnátok a sárhányót, csavarozhatnátok a barkácsgépet, polírozhatnátok az asztallapot, szerelhetnétek a bicikliváltót, sodorhatnátok a kábelt, fújhatnátok az üveget látástól vakulásig fillérekért, s aludhatnátok a munkahelyeteken, vagy egy zsúfolt munkásszálláson a földön, csakhogy nem teszitek. Aztán csodálkoztok, ha a mi termékeink olcsóbbak. Persze ne higgyétek el a mítoszt, miszerint mi, kínaiak, szeretünk dolgozni. Valójában ugyanúgy utálunk, mint ti. Csakhogy ha mi nem dolgozunk, éhen halunk. Nálunk nincs nyugdíjrendszer, nincs ingyenes oktatás és egészségügy, nekünk annyink van, amennyit kínkeservvel megkeresünk. Dolgozunk hát, mert muszáj: nekünk nemcsak magunkat kell eltartanunk, hanem gondoskodnunk kell idős szüleinkről, valamint gyerekünk tandíjáról, a bölcsödétől az egyetemig. Ha nem muszáj, mi se dolgozunk: állami hivatalnokaink például a legtetűbbek a világon, de ez legyen a mi bajunk (bár ebben lassan beelőztök…) . Mondhatjátok, hogy a kínai termékek rabszolgamunkával készülnek, sérülnek az emberi jogok stb. Pedig nem: a munkásokat senki nem kényszeríti dolgozni, s éppen annyi pénzt kapnak a munkaerejükért, amennyi annak a piaci ára. Amennyit ti, vásárlók készek vagytok fizetni a munkájukért. Egyébként ha van valami ötletetek arra, hogy hogyan lehetne másként, mint iszonyú kemény munkával eltartani a világ népességének 21%-át a termőterület 7%-án, szóljatok, a megoldási javaslatot továbbítjuk illetékeseinknek.
Ha el akarjátok lesni a titkunkat, nem kell Vuhuba utaznotok. Elég, ha átmentek a bűzös Deák téri aluljárón a lerohadt Kiskörutatok alatt. Van odalenn mindenféle bolt, újságos, virágos, ilyesmi. Az egyik fülkét egy ázsiai család bérli. Figyeljétek meg jól, az a bolt hajnaltól késő estig nyitva van. Már mindenki rég bezárt, már a koldusok is hazamentek, de ők továbbra is árulják a cigit, csokit, piát. Méghozzá jórészt magyar árukat, mert még a Pécsi Dohánygyár termékeinek értékesítésében is ügyesebbek, mint ti. Na, ők speciel vietnamiak, de ti úgyis kínainak nézitek őket, úgyhogy a lényegen ez nem változtat. Vagy menjetek ki a Hold utcai vásárcsarnokba. A földszinten van vagy hat kifőzde, köztük egy kínai büfé. Az öt magyar kifőzde délután kettő felé, miután a környék irodistái és brókerei mind jóllaktak, fogja magát, és bezár. Csak a kínai büfé marad nyitva, úgyhogy az a néhány ember, aki valami miatt ebédszünet után megy csak ebédelni, kénytelen cukros disznót enni. Nem nagy üzlet ez, délután pár ezer forintot lehet csak keresni, de ők mégis mindenkit kiszolgálnak mindaddig, amíg a piac külső kapuit le nem lakatolják a biztonsági őrök.
***
Azt mondjátok, hogy az áruink szarok. Akkor, baszki, minek veszitek őket? A helyzet az, kedves barátaink, hogy az egyszer használatos zoknijainkat, a rázós karácsonyfaizzóinkat, a hulló szőrű plüssállatainkat úgy veszitek, mint a cukrot. Amikor kimentek a Négy Tigrisre, vagy bementek a sarki Pagoda Áruházba, pontosan tudjátok, hogy mire számíthattok. Mégis hozzánk jártok vásárolni. Ráadásul az igazság az, hogy bármit bármilyen minőségben képesek vagyunk legyártani, ha megbízható űrhajóra volna igényetek, s meg tudnátok fizetni, azt is szállítanánk. De ti jobbára a gagyit veszitek, így mi sem törjük magunkat. Megjegyezzük továbbá, hogy a kínai áruk zömét nem is mi hozzuk be - a ti nagykereskedőitek, árubeszerzőitek, üzletkötőitek járják be Kínát, hogy felhajtsák vagy legyártassák a legolcsóbb árut. Gondoljátok, mi kopogtatunk a Tesco, az Ikea vagy a Praktiker ajtaján? A francokat, ők jönnek hozzánk - ti meg megveszitek, amit mi rájuk sózunk.
Szemünkre vetitek, hogy csempészünk, adót csalunk, nem fizetünk vámot. Szerintetek hogy tud bárki becsempészni nyolc konténer tornacipőt? Eldugja a hátsó ülés alá? Vagy az övtáskájába? Nem, a megoldás egyszerűbb: le kell fizetni a ti vámosaitokat, hogy kerülje el a figyelmét pár tonna áru, vagy értékelje a cuccot a valós ár tizedére, s így a vám is tizede lesz a normálisnak. Nekünk vérünkben van a megvesztegetés - mondjuk úgy, a kultúránk szerves része -, de ahhoz, hogy sikerrel járjunk, arra is szükség van, hogy ti elviseljétek és fenntartsátok a világ egyik legkorruptabb állami rendszerét. Ne feledjétek, a korrupcióhoz legalább két fél kell, s mikor mi idejöttünk, a másik felet már itt találtuk. Ha pedig - a korrupciótol most tekintsünk el - adóhatóságotok hagyja, hogy adót csaljunk (a ti kisvállalkozóitokat basztatja helyettünk) , rendőrségetek, hogy árut hamisítsunk (titeket traffizik helyette) , ellenőrző szerveitek sora, hogy mérgező, veszélyes, értéktelen szemetet árusítsunk (titeket büntet helyette nyuszika és a kalap módszerrel) , akkor talán először a saját házatok előtt kéne sepregetnetek, s csak utána megtalálni minket. Természetüknél fogva boltjaink, üzleteink, éttermeink nem titokban működnek, hanem teljesen nyilvánosan, bármikor bejöhettek ellenőrizni, lecsaphattok ránk, razziázhattok. Ha tovább folytathatjuk nem egészen törvényes tevékenységünket, akkor bizony ti vagytok a hülyék.
Ami pedig a márkahamisítást illeti, arra kár is a szót vesztegetni. Ha valaki akkora barom, hogy hamis Nike pólóban szeretne járni - ezt kétszáz méterről fel lehet ismerni -, s mi kielégítjük ezt az igényét, akkor inkább dicséretet érdemlünk, mint gyalázkodást. Nem csapunk be senkit. Vagy szerintetek bárki is komolyan gondolja, hogy az Arany Sárkány Üzletházban valódi Adidas sporttáskát kap? Bár, amilyen hülyék vagytok, még ezt is el tudjuk képzelni.
Hasonlóan nevetséges, amikor azért kárhoztattok minket, mert büféink minden városotokat ellepték. Pedig itt is ti voltatok a barmok. Amikor a rendszerváltásotok idején bezártak az üzemi étkezdék, menzák, kifőzdék, vállalkozóitok kárpótlási jegyekkel és lila zakókkal csencseltek, ahelyett, hogy észrevették volna a piaci rést, s gyorsétkezdéket nyitottak volna. Mi voltunk, s lényegében máig mi vagyunk az egyetlenek, akik olcsón, gyorsan, kiszámítható minőségben meg tudjuk tölteni a gyomrotokat. Mi nem túrtunk ki senkit a helyéről: az általatok elhagyott lyukakat béreltük ki, s hoztuk létre országotok legnagyobb gyorsétterem-hálózatát. A kaja, amit adunk, valóban gyalázatos - de nektek ez is jó (egyébként már rég tönkrementünk volna). Mi pedig, nem tudjuk, megfigyeltétek-e, nem járunk a saját büféinkbe. Nektek se lenne muszáj, mégis megteszitek, hát magatokra vessetek.
Sokat röhögtök rajtunk, amiért nem tudjuk megtanulni a nyelveteket. Nos, a helyzet az, hogy nem is akarjuk. Hiedelmeitekkel ellentétben eszünk ágában sincs elfoglalni az országotokat, vagy akár csak végleg megtelepedni benne. Nem olyan jó hely ez. Sőt, nem akarunk titeket elkeseríteni, de Shenzhen, Shanghai, Qingdao, Hangzhou sokkal jobb helyek. Mi azért jöttünk ide, hogy pénzt keressünk, s ha elég pénzt kerestünk ahhoz, hogy továbbállhassunk egy jobb helyre, akkor továbbállunk. Aki igazán sikeres volt közülünk, az már rég továbbállt Angliába, Franciaországba, Amerikába. Sokan visszamentek Kínába, mert ott is jobb lehetőségek vannak, főleg, ha az embernek sikerült összegyűjtenie némi tőkét. Eszünk ágában sincs magyar állampolgárságért folyamodni, már csak azért sem, mert ezzel elvesztenénk a kínait, ami nem feltétlenül jó üzlet. Ráadásul a hülye, folyton változó jogszabályaitok miatt nem is érdemes hosszú távra terveznünk, mert tizenöt átgürcölt év után is sokszor azon múlhat egy-egy tartózkodási engedély meghosszabbítása, hogy a bevándorlási hivatalban az ügyintéző hölgyet előző este megdugták-e, s ha igen, mennyire. Egyszóval nem fogjuk azzal tölteni a drága időnket, hogy a bonyolult nyelveteket magoljuk - s ha lehet, gyerekeinket is a kínai-magyar kétnyelvűbe, az amerikai iskolába meg az IBS-be adjuk.
***
Szóval lehetne egy kicsit kisebb az arcotok. Az igazság az, és kérünk titeket, ne sértődjetek meg, hogy képmutató, igénytelen és ostoba olcsójánosok vagytok. Mi azt mondjuk: ahelyett, hogy embargó alá helyeztek minket, inkább gyártsatok olcsóbb és jobb cuccokat, mint mi. Ahelyett, hogy bojkottáljátok áruinkat, inkább próbáljatok olyasmit gyártani, amire nekünk is szükségünk van, s amit csak ti tudtok készíteni. Ahelyett, hogy a hülye politikusaitokat külditek hozzánk - akik úgysem csinálnak semmit, csak esznek-isznak és a ti pénzeteken nézik meg a Nagy Falat -, lepjék el Kínát az ügyes üzletembereitek a visszautasíthatatlan ajánlatokkal. És rinyáljatok kevesebbet, dolgozzatok többet.
Köszönjük szíves figyelmeteket. Reméljük, azért barátok maradunk.
Üdvözlettel:
A kínaiak
Megjelölt szavak: árudömping, Kína, kínai áru, olcsó, porcelán, selyem, tea, vám
Kategória: Humor, kikapcsolódás, Sírjak, vagy nevessek ? | Nincs hozzászólás »
Ambassador Club Pécs
