Munka nélkül, csendesen. Biztosan jó irányba megyünk ?
2008. május 14. szerda
Könyvelőként nagyon sokszor, az utóbbi időben túl sokszor, kerülünk olyan helyzetbe, hogy akarva-akaratlanul is betekintést nyerünk a "családi tűzhely fazekába".
Tudjuk, hogy mikor mi rotyog a fazékban, tudjuk, hogy a háziak dús, többfogásos vasárnapi ebédkölteményekről mesélnek, ugyanakkor a konyha mélyén néhány szelet zsíroskenyér hivatott elűzni az éhséget.
"A gyomron nincsen ablak !" - tartja egy régi sváb mondás, mely az a jelentése; mindegy mit, csak tegyél valamit a pocakodban, és hajtss ! Irány a munka !.
És mit tegyen az, aki hajt becsülettel, aki mindent feláldoz, hogy családjának jusson egy kis kenyér, aki szeretné, ha egyszer mindenki körbeülhetné az asztalt, és szeretne késsel, villával aranybarnára sült, ropogós-porhanyós rántotthúst enni ?
Baranya megye hátrányos helyzetű térség; sokan, sokszor, sokféleképpen leírták, tanulmányok születtek róla, de eredménye semmi. Mint az ugar, mikor lassan elsivatagosodik, méterről-méterre kúszik a terméktelen homok, felzabálva a termőföldet, a zöldet, a vizet, az életet, úgy kúszik délről Pécs felé a nincstelenség, a kilátástalanság, a szegénység, a munkanélküliség.
Tegnap, egy nagyon kedves, régi ismerősöm keresett meg a Könyvelőirodában; évek óta könyvelünk neki és családjának. A négytagú család a déli országrészen él (élet ez ?), és talán nincsen olyan dolog, amit nem próbáltak meg, hogy ici-pici vállalkozásukat lélegzethez juttassák. Apa és Anya egymást váltják az üzletben, a rendszerváltás óta nem volt három napjuk, amit egybefüggően pihenni tudtak volna, vagy elmenjenek szabadságra, vagy csak a közeli fürdővárosba, megfáradt tagjaikat kiáztatni. 15 és 16 éves koruk óta dolgoznak, betegen is, gyászban is. lányukat fiúkat taníttaták, szakmát adtak a kezükbe, akik minden módon meg próbálnak segíteni kilátástalan küzdelmükben.
A fiú külföldre ment dolgozni, többször is, de a honvágy mindig hazaűzte, itthon pedig - hiába dolgozik 12-14 órát naponta - nem keres tisztességesen szakmájában. A lány éppen négy helyen dolgozik, hogy tisztességesen megéljen, de nem tudja élvezni munkája eredményét, mert sír a szíve, látva szülei vergődését, mert a sok munkája mellett nem jut idő magára, barátaira.
Szóval, a régi ismerős annyit kért, hogy tegyem már meg, a törvények szerint a lehető leghamarabb, hogy édesapját kijelentjük; nem bírják fizetni a terheket, és a család úgy döntött: apuka legyen az, aki munkanélküli segélyért fog folyamodni, aki kiváltja majd az alkalmi munkavállalói kiskönyvet, és megpróbálja így a szerencsét, a megélhetést…
Képzeljék el; 55 éves ember, aki 16 éves kora óta dolgozik, rendesen, bejelentve. Világéletében fizikai munkát végzett, tette a dolgát csendesen, rendesen. Fél a jövőtől, mert nincs félretett vagyonuk, nincs megélhetőségre lehetőséget nyújtó nyugdíjra kilátásuk. NIncs semmijük, csak az otthonuk, a vágyuk, a reményeik, az akaratuk… 
És az ismerős azért kérte csendben, négyszemközt, mert ő szégyelte, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Nem azok, akik tehetnének, de nem tesznek érte. Á, dehogyis ! A kisember, a dolgos ember, az elszegényedett ember; mert neki a tisztessége megmaradt.
"Hé urak, ti budapesti ebek, hát ne éljen itt magyar bárd ?" Biztosan ezt akarták, ezt akartuk a rendszerváltással ? Biztosan jó irányba megyünk Európába ?
Jobless (munkanélküliség) ?, vagy Jobb lesz ?
55 éves, ereje teljében lévő férfiember, 40 év munka után, kényszerből, családi döntés alapján, munkanélküli segélyért folyamodik…
Nem a kisemberen múlik - ő hatni, alkotni, gyarapítani akar !
Megjelölt szavak: kényszervállalkozás, kiléptetés, könyvelés, munka, munkanélküliség
Ambassador Club Pécs